Prológ

A szűk irodában lassan telt az idő. A falióra ütemesen ketyegett éreztetve, hogy az idő telik. A plafonon egy ventillátor keverte a nehéz, füsös levegő. Toll sercegett a papíron, Jack írta a jegyzőkönyvét, majd rápillantott az órára. Arra gondolt, ha ilyen ütemben halad, délutánra végez az aktákkal és aztán haza is mehet. Végig gondolta a munkáját, mint magánnyomozó. Unalmas az élete, de legalább ez a munka az ami közel áll hozzá. Rápillantott az újságra, amit reggel vett meg, de még nem olvasott bele, azonban úgy is tudta hogy a szokásos propagandán kívül mást nem nagyon talál benne. Lassú növekedés, a válságnak hamarosan vége. Mintha nem ezt hangoztatták volna évekkel ezelőtt is. Akkor történt a nagy összeomlás, azóta kvázi a hadsereg tartja össze az országot. A rendőrséget összevondták a hadsereggel, és külsős munkaerőre bízták a pitiáner ügyeket, gyilkosságokat, csalásokat, egyebeket. Magándetektívek nyomoznak mostmár az ilyen ügyekben, ezzel levették a teher nagy részét a hivatásos rendőrség nyomozóiról az összeomlást követő hatalmas bűnhullám alól. Az volt a feladata, hogy kimegy helyszínelni, megkapja a bizonyítékokat és dolgozik az ügyön. Mivel jól járt az esze, a munkák nagyobb részét rá bízták, bár voltak a szakmában megélhetési nyomozók is. Bár nem nagyon érdekelt senkit, egy-egy gyilkosság, mindenki el volt foglalva a saját dolgával, azonban a lakosság felé jól lehetett kommunikálni, hogy lám csökken a bűnelkövetők száma. Persze a komolyabb ügyekkel a hadsereg nyomozói foglalkoznak, vannakk gettók amiket körülzártak és csak páncélozott járművel mernek még a katonák is bemenni – ha valakit onnan kell kihozni. A gondolatait elhesegetve visszatért a papírmunkához. Kis idő után újra az órára nézett. Mindjárt dél. Ideje ebéd után nézni. Rápillantott a jobb oldalán levő, még ki sem nyitott dossziékra, és döntött, ezek nem fognak sehova sem menni, mialatt megebédel. Felkapta a kalapját és a kabátját magához véve az ajtóhoz igyekezett. Kinyitotta az ajtót, majd kilépett rajta a folyasóra. Miután felvette a kabátját, az iroda ajtaját kulcsra zárta, majd megindult lefele a lépcsőn. Csak egy emeletett kellet lekocognia. A bejáratnál biccentett a pultos hölgynek, aki visszamosolygott rá válaszként, majd kilépett az utcára. A csípős januári szél belekapott Jack arcába, aki kicsit összerezzent, majd a szembe lévő étkezdébe igyekezett. A törzsvendég magabiztosságával igyekezett a pulthoz, majd közölte az eladóval a szokásos menüjét. Az áron kicsit meglepődött.

Morogva emelte meg a tálcáját, majd leült az ablak mellé. Szerette nézni az utcát, miközbe falatozik. Csengett az ajtó, mikor egy öltönyös férfi lépett be rajta. Jack felfigyelt a ténylegesen drága öltönyére, na nem a olyan hamisítvány volt amibe a házaló ügynökök szokta járni. Ez a pasas, meglepetésére hosszas nézelődés után, miután észrevette Jacket, egyenesen hozzá igyekezett. „Ez érdekes lesz.” ondolta magában, majd úgy tett, mintha észre sem vette volna az öltönyöst. Mikor az férfi az asztalhoz  ért, kihúzta a szembe lévő széket és leült Jackel szembe.

- Leülhetek ide? – kérdezte udvariasan. Jack bólintott, uralkodott magán, hogy ne mondja azt, hogy foglalt. Vagy még rosszabbat.

- Nem ismerjük még egymás és Allone Sanders vagyok.

- Örvendek. Mi járatban keresett meg, ha szabad érdeklődnöm?